Ha a tökéletes szettre vágysz

Aki ismer az tudja, hogy szeretek nőként csinosan és szépen öltözködni, szeretem megadni a módját a megjelenésemnek, de nem igazán vagyok odáig a kiegészítőkért, sőt, leginkább nagyon kevés kiegészítőt használok, és azok majdnem mind valamilyen emlékhez fűződnek, valakitől valamilyen alkalomra kaptam őket ajándékba vagy emlékként. Ezek pedig kifejezetten azért vannak velem nap közben, mert szeretem őket, mert feltöltenek, vagy valamilyen üzenetet képviselnek számomra, koránt sem azért, mert tökéletesen illeszkednének a szettemhez, az pedig még sosem fordult elő, hogy azért vásároltam volna bármilyen kiegészítőt, mert a ruhaszettemet szerettem volna kiegészíteni vele. Valahogyan engem nem vonz ez a világ, sőt, felesleges feladatnak élem meg.

Én azt gondoltam, hogy ez soha, semmilyen tekintetben sem fog változni, de ez nem így alakult, nem is olyan régen ez a jég nálam is megtört, hiszen vásároltam egy apple watch órát, és azt kell mondjam, hogy nem csak hogy megszerettem, és már én is érzem hogy iszonyatosan sokat segít számomra nap közben a munkában és persze az edzéseken is, hanem egyre több apple watch szíj vándorol hozzám haza az applewatchshop.hu oldalról, hiszen rájöttem, hogy a különböző színű, anyagú és mintájú szíjak iszonyatosan jól passzolnak az egyes ruhaszettjeimhez, és hát persze mint olyan az óra ettől fogva már nem csak mint okosóra, hanem mint kiegészítő is működik számomra. És ami még számomra is meglepő, hogy elkezdtem élvezni azt, hogy játszani tudok ezekkel az anyagokkal és ezekkel a színekkel. Mindenkinek csak javasolni tudom hogy látogasson fel erre a kis oldalra hogy ha szeretne tökéletes kiegészítőként is használni egy ilyen órát, mert biztos vagyok benne, hogy nem fog csalódni.